A Szent Egyed Közösség idén is megszervezi a szegények karácsonyát és vendéglátását. Ehhez mi is hozzájárulhattunk, hálás köszönet az adományokért.
Mindannyian köszönjük szépen a szombati templomtakarításban segítők szolgálatát! Munkájuk gyümölcse a ragyogó templom.
Az ünnep előtti szentgyónás elvégzésére vasárnap délután 16 órától András atya, hétfőn ugyanekkor Ákos atya, kedden szintén 16 órától Mák Ferenc atya várja a bűnbánókat a sekrestye fölötti hittanteremben.
A Görögkatolikus Szemle Kalendáriuma és a Szemlélet, valamint a jövő évi naptárak megvásárolhatóak a sekrestyében.
Karácsony koncertet ad templomunkban az Oriens kamarakórus 27-én, szombaton 19 órától, amire mindenkit szeretettel várunk! További információt az alábbi plakáton találhatunk (kattintásra megnyílik).
Hálásan köszönjük a karácsonyi kiadásokra nyújtott adományokat, illetve az elmúlt vasárnap és a hét persely- és átutalt adományait! (parókiánk számlaszáma: 10702071-68428750-51100005)
Külön is hálásak vagyunk azoknak, akik az év vége közeledtével nem feledték el az egyházfenntartási hozzájárulásuk rendezését.
Szeretettel adjuk közre a Budai Görögkatolikus Kórus karácsonyi ajándékát, a lent elérhető Paradicsomjátékot, ami Krisztus születésének titkához visz közelebb minket az ősi szövegeken és dallamokon keresztül. Nézzük, hallgassuk és imádkozzuk!
Alább olvashatjuk az Aranyszájú Szent János Görögkatolikus Kulturális Központ (1143 Budapest, Ida u. 2.) a ház rövid bemutatkozását.
Újra a Szentírás közös olvasására hívunk mindenkit. Napi lebontásban minden héten a hírlevél és a honlapunk mutatja majd, hogy az adott napon mely rész olvasását ajánljuk, hogy egy év alatt a teljes Ószövetséget elolvashassuk. A hétre javasolt szakaszokat a bal oldalon találjuk, napi bontásban.
A Budai Görögkatolikus Kórus duplalemezes CD-je megvásárolható a sekrestyében 2000 Ft-os áron. (A képek kattintásra megnyílnak.)
Aki szeretne feliratkozni parókiánk levelező-listájára, küldjön egy e-mailt a maklaryakos@gmail.com e-mail címre. Ezen a listán közzétesszük parókiánk híreit és heti hírlevelét, ezen tudunk könnyebben kapcsolatban maradni a kedves Testvérekkel. Kérjük, hogy ismerőseiket is tájékoztassák erről a lehetőségről.
Kedves Testvéreinknek áldott vasárnapot és szeretetben megélt ünnepet kívánunk !